Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ELSŐ NAP AZ ISKOLÁBAN vidám dolog, gyerekek

Tomi: Az Újpest Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskolába jártam, ahol már az első napon olyan barátokra tettem szert, akikkel azóta is szorosan tartjuk a kapcsolatot. Mondhatni, könnyen ismerkedtem már akkoriban is.

Balázs: Én a lakásomtól nem messze egy elektrotechnikai szakközépbe jártam. Azért választottam ezt, mert közel volt és engem csak az érdekelt, hogy érettségizni tudjak majd a középiskola végén . Az első napok teljesen jól teltek, szerencsém volt, mert az osztályomba sok olyan ember járt, akiket már korábban ismertem. De számomra ismeretlenekkel is hamar megbarátkoztam.

Miki: Ez az első nap a Bródy Imre Gimnáziumban volt Újpesten, ami nem volt túl mesze a lakhelyünktől, ezért is szerettem többek között bejárni :). Szerencsére nem féltem az első naptól, mert a gólyatáborban már összeismerkedtem szinte az egész évfolyammal.

Peti: Hm. Az a vicces, hogy nem emlékszem pont az első napora, annyi van csak meg, hogy egy hozzánk linkségből lebukott „fura” külsejű sráchoz léptem oda beszélgetni. Aztán végig nagyon jóban voltunk. Ment folyamatosan a poénkodás, egy műszaki iskolában a viccesebbnél viccesebb ketyeréken törtük folyton a fejünket.

SULI-SZERELEM

Tomi: Az a helyzet, hogy a műszaki szakközépiskolákban elég kis számban vannak/voltak lányok. Mi gépészek 40-en voltunk, és azon szerencsés osztályok egyikének számítottunk, akiknél volt szám szerint 1 lány. Vele meglehetősen közvetlen viszonyt sikerült kialakítanom, bár ezt nem mondanám szerelemnek. Az általános iskola ilyen szempontból bőkezűbbnek bizonyult. Volt olyan barátnőm, akivel évekig jártam, de tisztán emlékszem arra is, mikor tulajdonképpen bárkivel összejöhettem volna az osztályból, mert valahogy minden lánynak tetszettem. Nagyképűen hangzik, de tényleg így volt.Tomi a Szexi vagy nem-ben is osztott már észt: érthető, hiszen az életben is volt/van miből válogatnia :)

Balázs: Szerintem egy nagyon aranyos dolog. És hasznos is, főleg, hogy lehet közösen felkészülni a nehéz vizsgákra és még jól is érzik magukat közben.:) Nekem ugyan nem volt soha iskolai szerelmem. Inkább csak flörtölgetésekbe kezdtem.:)

Miki: Személyes tapasztalatok nincsenek, és ez így is van jól. Ha tetszett is valaki, igyekeztem elkerülni és nem beszédbe elegyedni vele, nem jó az, ha egész nap egymás nyakán lógunk. Igaz, egyszer majdnem beleestem ebbe a hibába, de végül sikerült elkerülni :).

Peti: Az ugrik be, amikor küldtem egy dalt a sulirádióban (Scooter volt, úgy rémlik), és a címkére, amit le kellett adni, ráírtam a nevem. A „dj” persze beolvasta :). A mit sem sejtő lányon kívül az egész suli is megtudta :P. Sajnos nem lett belőle szerelem.

TANTÁRGY-LOVE ÉS TANTÁRGY-PARA


Tomi:
Matekból és fizikából mindig elég jó voltam, bár ezt a tanárok nem igazán szerették elismerni/díjazni. Az érettségin kitűnő lettem mindkettőből. Az irodalom is közel állt hozzám, viszont a nyelvtannal nem tudtam zöld ágra vergődni. Egyszerűen nem tudtam (na jó, lehet hogy nem is akartam) megtanulni, hogy melyik szót írjuk „j”-vel, és Melyiket „ly”-nal. Amúgy is teljességgel értelmetlen dolognak tartom, hogy még mindig ragaszkodjunk valami olyanhoz, ami bizonyítottan csak bosszúságot okoz. Nyelvi reformot sürgetek, már-már követelek.

Balázs: Kedvencem a magyar irodalom volt. Szerettem a verseket elemezni, megtanulni. Mindig is érdekeltek a versek! Amit nagyon nem szerettem az a fizika és a matek volt. Száraz dolognak tartottam, semmi izgalmasat nem találtam benne.
Volt, hogy Balázs ellógott a kötelező sulis programról, hogy próbáljon inkább kicsit

Miki: Ellentétben az osztálytársaimmal én a matematika órákat vártam mindig a legjobban, szerettem is és elég jól is ment. Leggyengébb irodalomból voltam, képtelen lettem volna úgy elemezni egy verset, ahogy azt a tanárunk elképzelte, ezáltal nem is jutottunk soha közös nevezőre… sajnos az osztályzatokban sem :).

Peti: Kedvencem talán a fizika, kémia volt. Nem is tudom, hogy kerülök akkor egy hangszer mögé :P… Német nyelv. Az nagyon nem ment, pedig élnek odaát rokonok.

SULIS CSÍNYTEVÉS

Tomi: Kisregényeket tudnék írni ezekről. Az első pár száz oldalas kötet a Ciki, a második a Durva címet kapná. Hmmm … nem is rossz ötlet. Ha majd nagyon sok időm lesz nekiállok. Nem mindegyik „csíntevésre” vagyok büszke, de nem is bánom őket. Így utólag jót nevet rajta az ember. Várom a legközelebbi osztálytalálkozót, hogy sulis arcokkal együtt eleveníthessük fel ezeket az életre szóló, örök emlékeket.

Balázs: Csínytevés, az megszámlálhatatlan volt. Talán egyet tudnék kiemelni. Egyszer az osztállyal elindultunk egy múzeumot megnézni, és én úgy gondoltam, hogy nekem ez most nem kell, és elszöktem a próbatermünkbe dobolni pár órát. Majd mikor tudtam, hogy épp a többi osztálytársam vissza fog érni a suliba, én is visszamentem és a tanárnak fel sem tűnt, hogy nem voltam múzeumi látogatáson! :)

Miki: Egyszer bevittünk egy külsőleg használatos zárat, amit csak fel kellett szögelni az ajtóra és az ajtó mellé, amit mi fel is helyeztünk a fiú mosdó bejáratára. Ezután jött az én feladatom, hogy lezárjam egy lakattal, amit otthon találtam a pincénkben… és így elértük azt hogy legyen az osztályunknak egy külön használatos illemhelye. Ami a legjobb az égészben hogy a mai napig nem derült ki, hogy ki is tette ezt… egyszerűen csak leverték a lakatot egy méretes kalapáccsal!

Peti: Egy cikit már fentebb elmeséltem. Csínytevés? A tanári asztal/szék + ragasztó/ rajzszög minden variációja durva? Persze inkább kevesebb, mint több sikerrel.