Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az együttes dobosa és basszusgitárosa, Balázs és Miki annyira megszerette a sportot, hogy rendszeresen edzenek, és igazolt játékosai lettek a médiaválogatottnak. „Korábban sem voltunk teljes mértékben sportellenesek, de például a fitneszt egyáltalán nem szeretjük, a foci viszont nem állt távol tőlünk – vallotta be Balázs. –  Épp kapóra jött, hogy pár hónapja meghívtak bennünket az egymás elfogadásáért szervezett esélyegyenlőségi mérkőzésre. A sikert követően a médiaválogatott elnöke leigazolt minket a csapatba. Addig azt gondoltuk, hogy a mozgásszegény életmódunk annak »köszönhető«, hogy nincs időnk a sportra. Ám most rájöttünk: a jó csapat hiányzott. A médiaválogatottban leginkább zenész és tévés kollégák játszanak, és már csak a társaság miatt is szeretünk edzésre járni.”

Sportos Anti Fitness Club
 
A fiúknak rövid idő után hatalmas sikerélményük lett, ugyanis amint bekerültek a csapatba, máris egy VIP-bajnokságon találták magukat, ahol igen sok kellemetlen pillanatot okoztak az ellenfeleknek.

„Még nem voltunk igazán edzésben, de máris mély vízbe dobtak bennünket. Balázzsal nagyon szerettünk volna bizonyítani, és a bajnokság ideje alatt anyait-apait beleadva játszottunk. Meg is lett az eredménye, ugyanis elég sok gólt lőttünk, jókat cseleztünk, és számos gólpasszt adtunk a csapattársainknak. Alig várjuk, hogy az edzések mellett ősztől újra elinduljon a VIP-bajnokság, mert sokkal nagyobb élmény tétmeccsen sikert elérni, mint az edzéseken” – meséli Miki

 

Az AFC  is tud passzolni

Augusztus 20. után újult erővel támadnak a sajtóközlemények. A lehető legkevesebb lényeges információ abban a közleményben található, amelyik az Anti Fitness Club újonnan elkezdett sportolási szokásait részletezi. A közleményből kiderül, a zenekar tagjai korábban utálták a sportokat, de valamikor egy esélyegyenlőségi futball mérkőzésen részt vettek, annak hatására rájöttek, a sport nem az ördög műve. Az együttes dobosa és basszusgitárosa, AFC Balázs és AFC Miklós közösen szülte meg a következő mondatokat. „Korábban sem voltunk teljes mértékben sportellenesek, de például a fitnesst egyáltalán nem szeretjük, a foci viszont nem állt távol tőlünk. (…) Azt gondoltuk, hogy a mozgás-szegény életmódunk annak köszönhető, hogy nincs időnk a sportra. Ám most rájöttünk: a jó csapat hiányzott. (…) Még nem voltunk igazán edzésben, de máris mély vízbe dobtak bennünket. Balázzsal nagyon szerettünk volna bizonyítani, és a bajnokság ideje alatt anyait-apait beleadva játszottunk. Meg is lett az eredménye, ugyanis elég sok gólt lőttünk, jókat cseleztünk és számos gól passzt adtunk a csapattársainknak”- számoltak be eredményeikről.